TÁVOLODÁS

A párkapcsolat szimbiózisában nem történhet meg, hogy csak az egyik fél tesz a kapcsolatért, a másik
pedig éli az életét. Akkor borul az egyensúly.

Amikor borul az egyensúly, akkor egyre gyakrabban érzed úgy, hogy csak Te teszel a kapcsolatért,
mindig rajtad van a nagyobb teher, a gyerekek, a háztartás, adott esetben a munkád, ha van. És még
este 10 után, amikor annyira fáradt vagy már, hogy legszívesebben ruhástól borulnál be az ágyba, na
akkor legyél a legnagyobb díva, tudod, amilyeneket egész nap látsz és a férjed is amikor kiteszi a lábát
az utcára, vagy felmegy az internetre, vagy ne adj Isten bekapcsolja a TV-t……és ekkor úgy érzed,
hogy elég, nem bírod, megsértődsz, vagy épp kiakadsz. Aztán összekapod magad, megint bírod egy
ideig, megint kiborulsz és a férjed elkönyvel egy hisztis nőnek…..

Pedig nem vagy hisztis, csak már egyszerűen nem bírod…elkezditek egymást nem érteni. Ő nem érti,
hogy miért siránkozol folyton, vagy épp miért vagy már megint durci, Te pedig nem érted, hogy mit
nem lehet ezen érteni…..de egy biztos, TÁVOLODTOK. A távolodás nagyon veszélyes. Alattomos, és
amikor már észbe kap az ember, legtöbbször késő.

Még ebből a helyzetből is van kiút:
Gyertek el a házasság és párkapcsolat frissítő tanfolyamomra és megkapjátok mindenre a választ.

Részleteket és bővebb információt a www.kapcsolatikonfliktusok.hu honlapomon, vagy a Facebook
oldalamon Kolos Krisztina Párkapcsolati tanácsadó találtok.

TÁVOLODÁS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

ÚJ! ÚJ! ÚJ!

Asztrológiai elemzéssel bővítettem szolgáltatásaimat,
a mélyrehatóbb és alaposabb lelki fejlődésetek érdekében.

Asztrológiai elemzés

Minél több szempontból látsz rá a saját működésedre, annál nagyobb a siker a tudatosság és önismeret terén.
Egyedülálló a módszer, mert mind a párkapcsolati tanácsadást, mind a családállítást az asztrológiai elemzésre építem fel,
ez segíti a közös munkánk hatékonyságát, sikerességét, mert az elemzés segítségével direktben a gyenge pontra van módunk fókuszálni.