A felelősségvállalás ott kezdődik, hogy FIGYELEM! MINDKETTEN TESZÜNK A PÁRKAPCSOLATUNK, HÁZASSÁGUNK harmóniájáért.
Hogyan?
Nehezebb idők beköszöntével csakis egy KÉRDÉSSEL, amit kizárólag MAGUNKNAK TESZÜNK FEL: MIVEL JÁRULTAM ÉN HOZZÁ, hogy a kapcsolatunk ide jutott?
Ha képesek vagyunk a kérdés mögött rejlő segítő lehetőséget meglátni, nyert ügyünk van, elindultunk a változás felé.
Miért mondom ezt? Mert amíg a konfliktusok felmerülésekor mindig a másikat hibáztatjuk, mentegetjük magunkat, a saját nézőpontunkat fogadjuk el alapvetésként, addig nem fogjuk tudni megérteni, átérezni a Társunk álláspontját, érzéseit, és benne ragadunk abban az ördögi körben, amely az újra és újra felmerülő veszekedésekhez, feszültségekhez, legrosszabb esetben hűtlenséghez vezetnek.
DE, amint hátrébb lépünk és hajlandóak vagyunk a saját oldalunkon felmerült hibákat átlátni és azokért még bocsánatot is kérni, majd a viselkedésünkön változtatni, akkor van esély arra, hogy kapcsolatunk egyensúlya helyre billenjen, hogy újra a szeretetre, szerelemre tudjuk a figyelmünket fordítani.
Gyakran előfordul, hogy párok arról panaszkodnak, hogy ki-ki a maga módján megteszi a fentieket, de mégsem működik a dolog. Igen, ez olyan helyzetekben történik meg, ahol már sok a sérelem, a feszültség megszokottá vált a kapcsolatban. Ekkor szoktam javasolni a külső segítség igénybe vételét, párkapcsolati tanácsadás keretében, mert jellemzően a már beágyazódott, rendszeres veszekedések után ha „házilag” szeretnék a felek kezelni a helyzetet, általában kudarcot vallanak, és egyre mélyebbre süllyedve azt élik meg, hogy a Társukkal nem lehet kommunikálni, lehetetlen együtt élni, és jön a: – „Jaj, nőjenek már fel a gyerekek, akkor elválok!” Erre semmi szükség nincsen!
Miért nem működik az ilyen esetek házi kezelése? Nézzük meg egy egyszerű példán keresztül:
Tegyük fel, hogy Zoli a feleségével történt veszekedésüket követő 4. napon, – képzeljük csak el, milyen a hangulat az elmúlt négy napban, vágni lehet a feszültséget, robbanásszerű a légkör, – összeszedi magát, belátja, hogy csúnyán viselkedett a feleségével és elnézést kér. A felesége, Ica azonban a korábbról felhalmozódott sérelmek miatt, mert már századszor futják ezeket a köröket, és Zoli mégsem változtat a magatartásán, nem tud azonnal oldódni a bocsánatkérésben, pedig jól esik Neki, de ennek különösebb jelét akkor, abban a pillanatban nem mutatja. Zoli joggal érezheti azt, hogy Ő mindent megtett, amit tehetett, de lám Ica „szórakozik” vele, így Zoli csalódott lesz és akár még dühöt is érezhet és kezdődik minden elölről. Zoli ekkor nincs tisztában azzal, hogy
- az Ő bocsánat kérésének van „átfutási ideje”, nem megy minden varázsütésre,
- lehet, hogy már hitelét vesztette a sok hibázás után,
- lehet, hogy Zoli bocsánatkérése nem volt elegendő Icának,
- lehet, hogy Zoli bocsánatkérésének módja, mértéke nem volt elegendő Icának.
Ezekbe nem gondol bele senki, amikor sérelmekkel van tele, mert a saját fájdalmával van elfoglalva, de a Tanácsadó kívülről nézve az esetet, eszközök széles palettájával könnyedén rávezeti a feleket a helyes útra, melyet begyakorolva a jövőben bármilyen konfliktus esetén már egyedül is képesek lesznek alkalmazni.
Mi marad? SZERETET, BOLDOGSÁG! HISZ EZ A CÉL!
