KI AZ ÚR A HÁZBAN?
A kapcsolat első két évében kialakul az a séma, ami alapján a férfi és nő intézi a kommunikációját, lebonyolítja a veszekedéseket, elrendezi a nézeteltéréseket.
Gyakori a jelenség, hogy a család lábujjhegyen járkál a mindent megmondó, akaratát mindenáron, mindenkin és mindenen érvényesíteni kívánó férj miatt, de jócskán akadnak harcias nők is, akik addig küzdenek és manipulálnak, amíg végül elérik a céljaikat, nem nézve, hogy ezzel milyen hatásokat is váltanak ki a környezetük tagjaiban. Egyik megoldás sem helyes! Miért? Mert a másiktól vesz el miközben az akaratát érvényesíti. Az önérvényesítés nem egyenlő az elnyomással. Ellenkezőleg: az önérvényesítő ember képes a vágyai világos közlésére erőszak nélkül. Egészséges öntudattal, énképpel rendelkezik és a helyzethez illő határozottsággal tud eljárni.
Az „adok-kapok” egyensúlynak mindig fenn kell állnia. Nem csak a napi tevékenységek (házimunka megosztása, ház körüli teendők), vagy a programszervezések (mozi, színház, egymásnak szánt kedvességek, figyelmességek, vagyis szeretet kifejezések) kapcsán, hanem az életterületek kérdéskörében is, mint például pénzügyek kezelése, gyereknevelés, nagyobb volumenű döntések meghozatala.
Egy egészséges párkapcsolatban nincsen egyoldalú partnerdominancia, vagyis a dominancia témánként megoszlik kettejük között. Egyes témákban az egyik, más témákban viszont a másik dominál. De akkor sem elnyomva a másikat, hanem felvetve a témát, konkrét megoldásokkal előhozakodva, de lehetőséget adva a másik számára, hogy véleményezze, mely alapján akár a végleges döntés is megváltozhat.
Amennyiben úgy érzitek, hogy ezek a területek nincsenek rendesen letisztázva, javaslom, hogy készítsetek egy listát, amiben leírjátok külön-külön, hogy ki hogy érzi, hogy melyek az ő területei és hol látja, hogy változtatni kellene annak érdekében, hogy jól érezze magát a bőrében. Amikor készen vagytok, üljetek össze és beszéljétek meg.
Ez egy nagyon eredményes módszer lehet abban az esetben, ha betartjátok a megbeszélés fő szabályát:
– Hallgassátok meg egymás érveit,
– jóindulatú érdeklődéssel,
– nyitottsággal forduljatok egymás felé,
– semmiképpen ne vágjatok egymás szavába!
– Személyeskedésnek, vádaskodásnak, egymás hibái felhánytorgatásának nincs helye ebben a beszélgetésben sem!
– Csak a mondanivalóra összpontosítsatok!
Sok sikert kívánok!
Szeretettel:
Kolos Kriszti