Az eredeti cikk a Budaörsi Naplóban jelent meg 2020. szeptemberében.
Egy párkapcsolat attól fog jól működni, ha a közös célok mellett egyéni célok is fellelhetők.
Mindkettő egyformán fontos és össze is hangolható. Amikor egy házasságban, párkapcsolatban élünk hosszú évek óta, az egyének határai – főleg ha már gyerekek is vannak, – átjárhatóvá válnak, sokszor nem egyértelmű, hogy ki, kinek az életét éli, amibe gyakran bele is kényelmesedünk, természetessé válik. Hol is van a Te és az Én határom, hol kezdődik a Mi és meddig tart?
Egy párkapcsolat attól fog jól működni, ha a közös célok mellett egyéni célok is fellelhetők és folyamatos körforgás van az célok megfogalmazásában és kivitelezésében. Ez tartja mozgásban a rendszert, és viszi előre a kapcsolatot, ettől tud úgymond fejlődni. Nem csupán a kapcsolat fejlődik, hanem az egyén is. Egyénenként és a legszentebb emberi kapcsolódásban, a párkapcsolatban is fejlődnünk kell. Ha nincs megújulás, nincs változás, csak stagnálás, akkor ott vegetáció és előbb-utóbb eltávolodás üti fel a fejét. Ez folyamatos konfliktusokban és egyet nem értésben nyilvánul meg a mindennapok szintjén. Vagy épp arra leszünk figyelmesek, hogy egyre több dolog van, amiben idegesít a társunk reakciója, vagy mozdulata, szokása, ami korábban nem zavart bennünket. Összességében pedig egyre fáradtabbnak és elcsigázottabbnak, célt vesztettnek érezzük magunkat.
Kezdjünk el magunkkal, a saját felelősségünkkel foglalkozni!
Amíg még nem késő, észbe lehet kapni, értelmezni lehet az érkező jeleket. De hogyan? Mindig ez a kérdés. Először is le kell tenni a társunk „hiányosságaira” való koncentrálásról! Mindaddig, amíg a társunk hibáztatásával töltjük az időnket, addig magunkról vonjuk el a figyelmet, nem vagyunk képesek meglátni a saját hibáinkat az egyes helyzetekben, konfliktusokban. Kezdjünk el magunkkal, a saját felelősségünkkel foglalkozni!
Ehhez szükségünk van:
- DÖNTÉSRE: arról, hogy mostantól tudatosan fogjuk élni az életünket. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Egy szóval önismeretet. Ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy önismeret nélkül éljünk.
- ELKÖTELEZŐDÉSRE: mert az önismereti út sosem könnyű, de legalább felismerjük, hogy visszafele már nincs miért nézni, csakis előre van értelme haladni.
Egy párkapcsolat akkor működőképes, ha két, önmagában is kerek, egészséges lelkületű ember alkotja. Nem kiegészíteni kell egymást, hanem vállalni magunkat, álarcok, önmagunk, vagy épp a társunk elnyomása nélkül.
forrás: budaorsinaplo.hu