Ha tudtam volna, hogy milyen kemény munka a házasság, ha tudtam volna, hogy fenekestül felfordul az életem a gyerekek érkezésével, valamint hogy ilyen nehéz a kamaszokkal és később az életbevaló elengedésük, akkor háromszor meggondoltam volna, hogy vállalom-e. Háromszor? Lehet, többször is. Mindegyik felsorolt témakörrel egyenként könyveket lehetne megtölteni.
A házasság egészségéért naponta kell tennünk. Aki házasságot köt, annak biztosnak kell lennie önmagában, éreznie kell magában azt az
elköteleződést, hogy kitart a párja mellett az élet nehézségeiben, és képesek együtt cipelni a terheket.
Az élet nem kiszámítható, adódnak váratlan események, amelyek döntések elé állítanak bennünket. Ezek azt a célt szolgálják, hogy individuálisan és a házasság szintjén is fejlődhessünk általuk. Elsősorban tehát meg kell tanulnunk az elénk táruló nehézségekre, kihívásokra a lelki/szellemi fejlődésünk zálogaként tekinteni.
Fontos továbbá az is, hogy a párkapcsolatunkat mindig készek legyünk megújítani, soha ne kényelmesedjünk bele. Ne gondoljuk azt,
hogy a házasságkötéssel vagy az összeköltözéssel készen is lettünk, már nincsen semmi tennivalónk. El kell érjük, főleg tíz-húsz év távlatában, hogy naponta újra és újra beleszeressünk egymásba. Ez komoly önismereti munkát igényel tőlünk, és közösen is érdemes időről időre megújítani a kapcsolatot. Sajnos elkerülhetetlen a megújulás, mert az élet elénk hozza a kihívásokat, amelyekre együtt kell tudjunk megfelelő választ adni.
Eltűnik a férfi és a nő
A gyerekek érkezésével mindig eltűnik a férfi és a nő, átminősülnek apává és anyává, és észrevétlenül úgy is maradnak.
A kapcsolat egyensúlyának megtartása érdekében belátható időn belül vissza kell találjunk a férfihoz és a nőhöz, kellenek dedikált idők
számukra is. Ez is egyike azon dolgoknak, amelyekre tudatosan kell készülnünk. Vannak, akiknek kifejezetten nehéz a kisgyermeket másra bízniuk annak érdekében, hogy egymás felé is tudjanak fordulni, de létezik ennek az ellenkezője is.
Ebben is az arany középút megkeresése legyen a cél.
A hétköznapok üzemeltetése immáron családként
Érdemes még a házasságkötés előtt tisztázni az értékrendet a gyermeknevelés kérdéskörében is. Sokan szenvednek attól, hogy gyerekkorukban a szüleik között állandósult az egyet nem értés a család működtetése és a gyereknevelés területén, ami a szülők kapcsolatának megromlásához vezetett. Ennek hatásait természetesen mindenki másképp érzékeli, de a közös ezekben a következményekben, hogy ezek az emberek teljesen a gyerekreakciójukban ragadtak, emiatt sajnos rosszul reagálnak azokban az élethelyzetekben, amelyekben tudattalanul aktiválódik a gyerekkori emlék. Ezt is immáron felnőttként lehet és kell személyiségszinten átdolgozni.
Segítség, kamaszok a gyerekeim!
Ahhoz, hogy ezt az időszakot átvészeljük, jól kell tudni elengedni. Akinek ez nem megy, óhatatlanul is következményekkel találja szemben
magát. Ezen túl viszont az is fontos a kamaszokkal való bánásmódban, hogy a szülők – mivel a közösen kialakított értékrendjük közös alapokon nyugszik – ezt az értékrendet összezárva, közösen tudják képviselni, hogy a gyerekek ne találjanak rést a pajzson. Mert fognak keresni, hisz az a dolguk. Ehhez azonban egy nagyon jól megalapozott, kiegyensúlyozott, bizalomra és tiszteletre épülő párkapcsolat szükséges.
Felnőttek a gyerekek
Ha a kamaszkor az elengedés előszobája, akkor a gyerekek leválása az elengedés premierje. Ebben a korszakban is fontos, hogy a férfi és a nő új alapokra tudja helyezni a kapcsolatát, hiszen a nap végén mégiscsak egymásnak maradnak, a fiatalok a saját életüket kezdik el élni, s ehhez nincsen szükségük már szüleik mindennapi jelenlétére.
Gyakran futnak bele párok abba, hogy mivel a párkapcsolatuk a gyerekek életének rendezése köré épült, az évek hosszú sora alatt eltűnt a
férfi és a nő, és a gyerekek kirepülésével egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni egymással, kiüresedettnek élik meg a kapcsolatot. Az
említett mérföldkövek, ha akarjuk, ha nem, feltartóztathatatlanul bekövetkeznek, de nem mindegy, hogy sodródunk-e az eseményekkel, vagy készülünk, és tudatosan éljük az életünket, ezt a hozzáállást örökítve gyermekeinkre.
