Az eredeti cikk a Budaörsi Naplóban jelent meg 2020. decemberében.
KÉPEZZÜK MAGUNKAT EMBERI KAPCSOLATAINKBAN IS
Az ősz, majd a tél a maga zordságával, a visszahúzódás időszaka, amikor belső gondolataink felhangosítása kap nagyobb hangsúlyt bennünk. A karácsony közeledtével, a Fény megszületésére várakozunk. Örömmel jön, a szívében szeretettel és reménységgel, amely a megbocsátásra, az elengedésre, a tiszta, mély érzéseinkkel való találkozásra és azok megélésére ösztönöz bennünket. Mindannyian tudjuk, hogy a Fénynek valójában bennünk kell megszületnie. Különösen ezen a karácsonyon érdemes az emberi kapcsolatainkra, többek között a párkapcsolatunkra kiemelt figyelmet fordítanunk.
Korábban csináltuk
A hétköznapok sűrűjében és az évek távlatában elvész a lényeg, az olyan dolgok, amelyeket kapcsolatunk első éveiben csináltunk és élveztünk: az egymással töltött idő, a meghitt beszélgetések, a spontán együttlétek, a gyerekek nélkül töltött idő, a szenvedély, a kedvességek, az udvarlás, a gondoskodás, az önfeledt nevetés, gyakran a legalapvetőbb dolgok: a tisztelet és becsület is, amelyek hiánya érzelmileg elszigetel bennünket egymástól. Az elszigeteltség az egyik legalattomosabb, ebből eredően legészrevehetetlenebb formája a kapcsolatok megromlásának és előzménye lehet komolyabb párkapcsolati problémáknak is.
Szeretni, de jól
Az eltávolodásnak sok-sok oka lehet, de az egyik legalapvetőbb az, hogy általában nem úgy fejezzük ki a szeretetünket egymás iránt, ahogy az a másiknak jó, hanem úgy, ahogy nekünk jó, ezzel félreértések garmadának nyitunk teret, amely rendkívüli módon megterheli a kapcsolatot.
Karácsonyi ajándékként ezen téma széles körű irodalmából csak egyet említve: Gary Chapman: 5 Szeretetnyelv – Egymásra hangolva című könyve segít megérteni, elfogadni sokféleségünket a szeretet kifejezésének kérdésében is. Bármilyen könyv közös olvasása egy kellemes program, amely alapot adhat egy meghitt beszélgetésre is. Olvassunk együtt!
A boldogságunk a tét
Rengeteg időt, pénzt és energiát fektetünk magunk képzésére az iskolaévek alatt, hogy egzisztenciálisan vigyük valamire, hogy szép házunk, vagy autónk lehessen, de ugyanezt a törődést és tudatosságot a párkapcsolatunk terén csak ritkán, vagy egyáltalán nem tesszük meg. Pedig a boldogságunk a tét. Sokkal könnyebb és főként boldogabb lenne az életünk, ha odafigyelve egymásra, egymás igényeit tisztán tudva és tiszteletben tartva élnénk a párkapcsolatunkban, szeretve egymást. Mert senki sem születik párkapcsolati mesternek. A tapasztalat, megszerzett ismeretek és persze a szintén fejleszthető érzelmi intelligencia adják a tudást, ami segít bennünket párkapcsolatunk útvesztőiben és aminek eredményeként a várva-várt Fény is megszülethet.
forrás: budaorsinaplo.hu