Egy párkapcsolatban benne rejlik minden lehetőségünk arra, hogy a feltétel nélküli szeretetet átélhessük. Csak meg kell látnunk a kincset, ami a rendelkezésünkre áll. A kincs az egymást támogató, együttműködő kommunikációban, az elköteleződésben és felelősségvállalásban rejlik, valamint abban, hogy felismered, hogy MINDIG AMIKOR JÁTSZMÁZOL, AKKOR LÉNYEGÉBEN SZERETETLEN VAGY ÉS INKÁBB A MÁSIKRA VETÍTED KI A TÖKÉLETLENSÉGED, MINTHOGY MEGLÁSD SAJÁT TÜKREIDET A MÁSIK LÉNYÉBEN.
Nézzünk meg egy férfit és egy nőt a hétköznapokban az otthoni közegükben együttműködni. Rengeteg családban úgy élik meg, hogy ugyan mindkét fél dolgozik, mégis a feleség/társ az, aki az otthoni dolgokat üzemelteti. Bevásárol, takarít, mos, bepakolja a mosogatógépet és még sorolhatnám. Esetenként megkéri a nő a férfit, hogy tegyen meg ezt-azt, de ez egyértelműen egy kérés a nő részéről a férfi felé, aki szabadon eldöntheti, hogy megteszi-e ezt a nő kedvéért, vagy sem. Ebben az esetben a felelősség kérdése csak és kizárólag a nőt terheli. Ugyanis a férfi szabadon dönthet. Az is benne van a pakliban, hogy nem csinálja meg, sőt a legrosszabb, amikor azt mondja, hogy megcsinálja, de nem történik semmi. Ekkor tehát a férfi jó belátására van bízva a dolog, dinamika szempontjából a nő és férfi között egy függés alakul ki, a nő függ a férfitól. A kicsit haladóbb gondolkodású párkapcsolatokban már megjelenik az a mondás a férfiak részéről: „Én segítek a feleségemnek a házimunkában.” Ebben a felállásban is fennmarad a függés, hiszen a férfi segít, vagyis szívességet tesz a feleségének, és ezt valóban így éli meg. Ebben a cikkben pontosan ennek a dinamikának a helytelenségére szeretném felnyitni a szemeket. Most már annak van itt az időszerűsége, hogy a felszín mögé nézve ne csupán a szemeinkkel lássunk, hanem tekintsünk ennek az egyszerű példának a mondanivalója mögé.
Ekkor megláthatjuk azt, hogy a fent említett esetek egyikében sem beszélhetünk egységről az egyensúly értelmében. Egység, hiszen szimbiózis, ahol – jelen példákból kiindulva – a nő az „áldozat” szerepét, a másik pedig – észre sem veszik,- de az „elnyomó/tettes” szerepét tölti be. De ettől ez NEM A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETEN ALAPULÓ EGYSÉG. Pedig mi emberek azért kapjuk a párkapcsolat lehetőségét, hogy ezt a feltétel nélküliséget a szerelmen keresztül, amit megélhetünk, ezen a csodálatos, magával ragadó érzésen keresztül gyakorolhassuk. Gondolj csak bele, a kapcsolat elején milyen egységben éltetek? Ezt nevezzük a „rózsaszín felhő” időszakának, ahol megszűnnek az énjeitek határai, csak a „mi” létezik. Ez a mi lehetőségünk tehát, gyakorolni a feltétel nélküli szeretetet a párkapcsolatunkban, csak tudatosságot is bele kell már vinni, vagyis a rózsaszín időszak elteltével tudatosan működtetni a kapcsolatot. Rengetegen küszködnek párkapcsolatukban azért, mert nem hajlandók kimozdulni a megszokott sémából, aminek a változás lenne a következménye. A változással járó esetleges tapasztalatok, érzések már félelmet váltanak ki, ezért nehezen állnak bele. Pedig a változás így is, úgy is meg fog történni, csak az a kérdés, hogy ezt tudatosan szeretnéd-e kísérni magadban, vagy kívülről érkező kényszerítő körülmények által tapasztalod meg. Efelől te döntesz, szabadon. Egyet biztosan tudhatunk, hogy a fejlődés, valami újnak az elindulása mindig a változásból jön létre, de ahhoz a régit magam mögött kell hagynom, vagyis a régi önmagamat. Ez maga a fejlődés, ami csodálatos és lelkesítő. Bátran nézzetek bele a társatok által kínált tükörbe, mert a társatok segíteni jött, támogatni a fejlődésedet. Kizárólag akkor fordul át egymás bántásába a folyamat, amikor az egyik fél, de legtöbbször egyikőtök sem nyitott arra, hogy a tükörben meglássa a saját gyengeségét, elesettségét, hiányait.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…
